Stratégiáik összhangban állnak az Európai Tanács következtetéseiben (2021) és az egyetemekre vonatkozó európai stratégiában (2022) meghatározott uniós prioritásokkal, amelyek a versenyképesség növelésére, a globális együttműködés előmozdítására és a közös európai identitás erősítésére irányulnak. Kiemelt figyelmet fordítanak az ukrán intézményekkel való együttműködésre, támogatva Ukrajna beilleszkedését az európai oktatási térségbe, valamint az afrikai intézményekkel való partnerségekre, a regionális kihívások kezelésére és a fenntartható fejlődés elősegítésére.

Ezek a témák álltak a „Európai Egyetemi Szövetségek Nemzetköziesítése: Az új határok” című rendezvényen, amelyet szeptember 17-én tartottak az EAIE toulouse-i konferenciájának kísérőprogramjaként, és amelynek házigazdái a Toulouse-i Egyetem és az Occitanie régió voltak. A Ludovic Thilly (EC2U) és Olga Wessels (ECIU) által megnyitott rendezvény fórumot biztosított a különböző szövetségek és az EU-n kívüli partnerországok magas szintű képviselőinek, hogy ezekről a témákról párbeszédet folytassanak az Európai Bizottsággal és más fontos érdekelt felekkel.

A fő ülések legfontosabb eseményei

Az első ülésen, amelyet Dorothy Kelly (Arqus) vezetett, a vita arra irányult, hogy a szövetségek miért törekednek a tagjaikon túlmutató nemzetköziesítésre, és hogyan járulnak hozzá a tágabb értelemben vett európai oktatási térséghez. Vanessa Debiais-Sainton, az EAC Főigazgatóság osztályvezetője hivatkozott a Draghi-jelentésre, hangsúlyozva, hogy az szövetségeknek foglalkozniuk kell a mesterséges intelligencia, az űrhajózás és a zöld technológiák terén fennálló készséghiányokkal. Kiemelte az új „Union of Skills” elindítását, amely a felsőoktatást, a szakképzést és az egész életen át tartó tanulást fedi le, valamint az európai diplomára vonatkozó tervezetet. Az erőforrások összevonásával az szövetségek hatékonyabb, relevánsabb diplomákat kínálhatnak, amelyek megfelelnek Európa jövőbeli igényeinek. Debiais-Sainton az olimpiai érmek metaforáját használta, megjegyezve, hogy míg az egyes EU-tagállamok lemaradhatnak a globális versenytársaiktól, addig az európai egyetemek együttesen – az erőforrások, a felszerelések és az adatok megosztásával – felülmúlhatják őket. Hangsúlyozta továbbá a magánszektorral való partnerségek fontosságát, valamint a nyugat-balkáni és ukrán intézmények bevonásának jelentőségét. Ezen felül különösen tanulságos volt hallani, hogy az szövetségek hogyan illeszkednek az Európai Bizottság új politikai menetrendjébe. Valóban, ez a ülés egybeesett azzal a bejelentéssel is, hogy az új, az emberekért, a készségekért és a felkészültségért felelős alelnök fogja felügyelni az EUÁ-kat, ami stratégiai elkötelezettséget jelez az együttműködés erősítése, a készségfejlesztés előmozdítása és az európai felsőoktatás változó igényeinek kezelése iránt. Ahogy Vanessa Debiais-Sainton fogalmazott:„Látjuk, mire vagytok képesek, és számítunk rátok a jövőben.”

Carle Bonafous-Murat, a France Universités brüsszeli állandó képviselője a szövetségek stratégiai szerepéről beszélt a nemzetközi együttműködések előmozdításában. Felvetette a kérdést, hogy a nemzetköziesítési stratégiáknak tematikusnak vagy inkább rugalmasabbnak kellene-e lenniük, példaként említve a kolumbiai és argentin delegációk látogatásait, amelyek az európai egyetemekkel együttműködve a biológiai sokféleség témáját vizsgálták. Bár a konkrét témákra való összpontosítás megoldásokat eredményezhet, ugyanakkor korlátozhatja a szövetségek alkalmazkodóképességét a szélesebb körű trendekhez. Azt is felvetette, hogy a márkaépítés tekintetében az szövetségeknek érdemes-e közös identitást kialakítaniuk, és vajon az intézmények hajlandók-e feláldozni egyéni márkájukat egy egységes megközelítés érdekében. Marie Azuelos (CIVICA) arról beszélt, hogy a CIVICA hogyan integrálja a nemzetköziesítést központi célkitűzései közé, kiemelve azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a „CIVICA for Ukraine” kezdeményezés keretében erősítik a kapcsolatokat az ukrán egyetemekkel. Ez a kezdeményezés jól mutatja, hogy az szövetségek hogyan szolgálhatnak az informális diplomácia és a közös alkotás eszközeiként, elősegítve a szolidaritást politikailag feszült helyzetekben is. A terjeszkedés kezelése és a partnerségek elmélyítése azonban kihívásokkal jár, különösen a teljes jogú tagok és a nemzetközi partnerek kétlépcsős rendszerében, ami bonyolítja a koherens nemzetköziesítési stratégia fenntartására irányuló erőfeszítéseket.

Mattia Bellotti (EUTOPIA) kiemelte az akadémiai szabadság és a demokráciahoz hasonló közös értékek szerepét a nemzetközi szövetségek előmozdításában. A szövetség „Young Leaders Academy” programja, amelyben dél-koreai, ausztrál és dél-afrikai partnerek vesznek részt, jól illusztrálja, hogy a közös értékek hogyan támaszthatják alá azokat a kezdeményezéseket, amelyek a jövő vezetőit képzik, miközben biztosítják, hogy a különböző háttérrel rendelkező hallgatók egyenlő mértékben részesüljenek ezekből a programokból. Ugyanakkor, miközben a szövetségek a nemzetköziesítésre törekednek, gondoskodniuk kell arról, hogy az ilyen kezdeményezések ne részesítsék kiakaratlanul előnyben azokat az intézményeket, amelyek jelentősebb erőforrásokkal vagy jobban kiépített globális hálózatokkal rendelkeznek. John Gardiner (Ulysseus) hangsúlyozta a rugalmasság fontosságát a partnerségekben, különösen az olyan, az Erasmus-programban nem részt vevő országokkal, mint Vietnam és Kanada. A hároméves Compass-projekt bemutatja, hogy a nemzetköziesítés hogyan hoz új perspektívákat az európai egyetemek életébe, ugyanakkor rávilágít azokra a jogi és szabályozási kihívásokra is, amelyek rugalmas irányítást igényelnek a különböző keretek és környezetek kezeléséhez. Végül Romiță Iucu (CIVIS) kiemelte, hogy a szövetségek innovatív tanulási modellek révén képesek lebontani az intézményi korlátokat. A „Digitally Enhanced Mobility” projektről szóló előadása bemutatja, hogy a szövetségek hogyan állnak az élen az oktatás újradefiniálásában a pandémiát követő világban, és hogy miként jelenthetnek a szövetségek a diplomácia potenciális „új határterületét”. Összefoglalva: a vita rávilágított az EUÁ-k globális hatókörének kiterjesztésében rejlő lehetőségekre és kihívásokra egyaránt. Az olyan kezdeményezések, mint az „European Degree”, ígéretesek, de fennáll a veszélye, hogy a gazdagabb intézmények dominálnak majd. A márkaépítés megterhelheti az identitásokat, a tematikus és a szélesebb körű nemzetköziesítés közötti vita pedig aggodalmakat vet fel a rugalmasság és az irányítás tekintetében.

A Karolina Ignatiuk (4EU+) által moderált második ülésen az ukrán intézmények és az európai egyetemi szövetségek közötti, a válságkezelésből a hosszú távú együttműködés felé fejlődő szinergiákat vizsgálták. Kseniia Smyrnova (EUniWell) kiemelte, hogy az ukrán egyetemek mára stratégiai partnerekké váltak olyan témákban folytatott közös kutatásokban, mint a digitalizáció és a migráció.„Az európaiasodás aktív fázisában vagyunk” –jelentetteki,kiemelve Ukrajna szerepét, amely nem csupán segélyezett, hanem hozzájáruló fél is. Iryna Osovska (UNITA) rávilágított arra, hogy a háború hogyan zavarta meg a mobilitási programokat, különösen a vidéki területeken. Osovska hangsúlyozta a hosszú távú megoldások szükségességét, ideértve az akadémiai naptárak összehangolását, a tantervek szinkronizálását és a digitális tanulás kiterjesztését. Iryna Ivanets (EUPeace) egy ukrán hallgatókat bemutató videóval illusztrálta ezeket a kihívásokat, betekintést nyújtva tapasztalataikba, Jean-Marc Planeix (EPICUR) pedig azokról a törekvésekről beszélt, amelyek célja az együttműködések 2023-ban közös nyilatkozatok és egy együttműködési megállapodás révén történő hivatalossá tétele, az ukrán intézmények Erasmus+ és Horizon Europe programokba való integrálása érdekében. A bürokratikus akadályok és a szabályozási kihívások azonban továbbra is fennállnak. A lengyel NAWA Ügynökség döntő fontosságú finanszírozást biztosított, de a hosszú távú fenntarthatóság továbbra is aggodalomra ad okot. Végül Christine Fernandez (EC2U) és Taseusz Uhl (UNIVERSEH) olyan kezdeményezéseket mutattak be, mint a nyári egyetemek és a személyzeti képzések, amelyekbe a városoktól a kkv-kig különböző érdekelt felek is bevonásra kerültek. Ezek az erőfeszítések a fenntartható integrációra irányuló jövőképet tükrözik, de továbbra is fennállnak olyan kihívások, mint az infrastrukturális hiányosságok és az oktatási eltérések. Az ukrán egyetemekről szóló vita – amelyek a segélyezettekből aktív közreműködőkké válnak – rámutatott az intézmények európai felsőoktatásba való integrálásának szélesebb körű kihívásaira. Sikerük azonban a bürokratikus akadályok és az infrastrukturális hiányosságok leküzdésétől, valamint a hosszú távú finanszírozás biztosításától függ.

Hasonló akadályokról esett szó a harmadik, egyben utolsó ülésen is, amely az európai és afrikai egyetemek közötti együttműködésre összpontosított. Az Aliyah Morgenstern (YUFE) által moderált beszélgetés során kiemelték ezeknek a szövetségeknek a sokszínű jellegét.„Támogatnunk kell a reményt és az álmokat” – jegyezte meg, hangsúlyozva az afrikai és európai intézmények számára egyaránt előnyös szinergiákban rejlő lehetőségeket. Maame Afua Nkurmah (Takoradi Műszaki Egyetem) felvetette azokat a kihívásokat, amelyekkel a fiatal afrikai egyetemek szembesülnek a globális ismertség elérésében, és felvetette a kérdést, hogy inkább konkrét témákra kellene-e összpontosítaniuk, vagy inkább egy tágabb megközelítést kellene alkalmazniuk. Az egyenlőtlenség kérdését továbbfejlesztve Mahomed Moolla (Witwatersrand Egyetem) hangsúlyozta az„egyenlő partnerségek egy egyenlőtlen világban”szükségességét, ahol a közös alkotás elengedhetetlen a történelmi egyensúlyhiányok orvoslásához. Anisa Khan (UnaEuropa) megerősítette a közös alkotás fontosságát, amelyet a bizalomépítés és a hatékony együttműködések „elsődleges elvének” nevezett, és olyan kezdeményezésekre hívta fel a figyelmet, mint az UNAVEX virtuális csereprogram, amely ösztönzi a kontinensek közötti tudományos együttműködést. A partnerségi kihívások témáját folytatva Alexandra Teodósio (SEA-EU) az afrikai intézményekkel folytatott együttműködésen alapuló tengerkutatásról beszélt, amelyet olyan projektek tettek lehetővé, mint a Global Gateway Nyilatkozat. Bár ezek a kezdeményezések nagy ígéretet hordoznak, kiemelte, hogy gyakorlati problémák – például a nyelvi akadályok és az egymással nem összehangolt akadémiai naptárak – gyakran korlátozzák hatókörüket, tovább bonyolítva a kontinensek közötti együttműködést. Konkrétabb példákra térve Marjanneke Vijge (Charm-EU) kiemelte a szenegáli és dél-afrikai Capstone-projekt sikerét, amely közös kutatásokhoz és csereprogramokhoz vezetett. Laurent Thevenet (Aurora) az szövetség azon projektjeiről beszélt, amelyek célja az európai és afrikai egyetemek közötti kapcsolatok további erősítése. Összességében a szekció rávilágított arra, hogy bár az európai és afrikai egyetemek közötti együttműködés ígéretesnek tűnik, olyan kihívások továbbra is fennállnak, mint a globális elismerés hiánya és az erőforrások egyenlőtlensége.

A szövetségek és a további lépések

A nemzetköziesítés továbbra is központi szerepet játszik Európa stratégiájában, elősegítve a versenyképességet és megerősítve az unió vezető szerepét a kutatás és az innováció terén. Az európai egyetemi szövetségek hatalmas potenciállal rendelkeznek a globális felsőoktatás átalakítására, ugyanakkor továbbra is olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint az erőforrások egyenlőtlen elosztása, a strukturális kihívások és a sokszínű partnerségek kezelése. Ukrajna részvétele ígéretes, de az infrastruktúra és a finanszírozás hiányosságai lassítják a folyamatot, míg az afrikai egyetemekkel való szövetségek kialakításához a különbségek leküzdése szükséges. A rendezvény hangsúlyozta a közös alkotás, a bizalom és a kollektív márkaépítés fontosságát az egységes európai felsőoktatási identitás kialakításában. A finanszírozás diverzifikálása szintén elengedhetetlen. Míg az EAC Főigazgatóság létfontosságú támogatást nyújt, a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából elengedhetetlenek más főigazgatóságok – például az RTD, a Foglalkoztatási és az INTPA Főigazgatóság – további hozzájárulásai is. A nemzeti kormányoknak is szerepet kell vállalniuk azáltal, hogy befektetnek ezekbe az erőfeszítésekbe, felismerve, hogy az EU szerepe kiegészíteni, nem pedig helyettesíteni az ő hozzájárulásukat az szövetségek sikeréhez.

Végül is, miközben ezek a szövetségek a nemzetköziesítés „új határait” feszegetik, az, hogy mennyire sikerül-e egy igazságosabb globális oktatási rendszert kialakítaniuk, a tartós elkötelezettségtől, a stratégiai tervezéstől, a kapacitásépítéstől és a meglévő egyenlőtlenségek felszámolásától függ majd, biztosítva ezzel a tartós hatást Európában és azon túl is.